Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Sikeres volt a német "összenövés"

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
25 évvel a berlini fal leomlása után az újraegyesült Németország össze is nőtt. Ez az üzenete annak a nagyszabású tanulmánynak, amelyet a berlini kormány megbízásából készített a hallei társadalomtudományi intézet.

A felmérésből kitűnik, hogy a lakosság elsöprő többsége elégedett a helyzetével és ebből a hallei társadalomtudományi intézet szakértői azt a következtetést vonták le, hogy Németország keleti és nyugati fele az elmúlt negyedévszázad alatt sikeresen összenőtt. Ennek ellenére továbbra is mutatkoznak jelentős különbségek: így például az egykori NDK gazdasági teljesítménye alig éri el a nyugati tartományok szintjének kétharmadát, ugyanígy alacsonyabbak a bérek és a nyugdíjak is a keleti országrészben.

A politika terén sincs még minden rendben, mert a nyugatnémetek mintegy 75 százaléka tud azonosulni a Berlinben hozott intézkedésekkel, míg a keletnémetek közel fele úgy érzi, hogy Angela Merkel kormánya nem képviseli megfelelőképpen őket.

Biztató viszont, hogy életkorokra lebontva a felmérés már arról tanúskodik, hogy az új, gyakorlatilag már az egyesült Németországban született, illetve felnőtt nemzedék 65 százaléka bizalommal tekint az állam vezetőire.

A tanulmány utal a sokat emlegetett keleti nosztalgiára is. Kiderül belőle ugyanis, hogy az NDK-ban felnőtt nemzedék alig harmada tekint vissza szívesen az 1989 előtti időkre: a válaszadók többsége szerint a kommunizmus idején sokkal rosszabbul éltek az emberek és csupán a múló idő burkolja rózsaszín ködbe a proletárdiktatúra évtizedeit.