Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Fico nem enged a negyvennyolcból

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A szlovák kormány keresetet nyújt be az Európai Unió bíróságához - erősítette meg hétfőn Strasbourgban Robert Fico. A szlovák miniszterelnök a Szocialisták és Demokraták frakciójába tömörülő európai parlamenti képviselők és Európai Szocialisták Pártjának elnöke előtt szólalt fel.

Robert Fico az elmúlt időszakban gyakran elutasítóan nyilatkozott a menekültekkel, illetve a kötelező menekültkvóták bevezetésével kapcsolatban. A kormányfő azért találkozott az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának képviselőivel, hogy tisztázza Szlovákia álláspontját a menekültkérdésben.

Fico a Smer elnökeként elmondta, hogy a Szocialisták és Demokraták képviselői egyebek mellett arról a beadványról is kérdezték, amelyet Szlovákia nyújt be az Európai Unió Bíróságához a menekültkvótákról szóló döntéssel kapcsolatban. 

"Megismételtem, hogy erre joguk van a tagállamoknak. Furcsa lenne bírálni egy országot azért, hogy él ezzel a jogi eszközzel. Nyolc hetünk van a beadvány benyújtására, álláspontunkon pedig jelenleg nem tudok változtatni, mivel nem látunk olyan változást, amely feljogosítana, hogy másként gondolkodjunk" - tájékoztatott a szlovák kormányfő.

"Ez rossz dolog" - mondta Gianni Pittella, az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának vezetője, aki korábban azt javasolta, zárják ki a Smert a pártcsaládból, ugyanis Robert Fico kijelentéseivel szégyent hoz rájuk. Díjazta azonban, hogy Robert Fico felszólalt a témával kapcsolatban, szerinte ugyanis ez egy jó kezdet egy párbeszédhez, amelyet folytatni kell.

Csáky Pál, a Magyar Közösség Pártjának európai parlamenti képviselője szerint az európai szocialisták céltábláján a magyar miniszterelnök is szerepel.

"Ha a szocialisták Robert Ficót megfenyítik, akkor biztos, hogy a második mondatuk az lesz, hogy az Európai Néppárt is tegye ugyanezt Orbán Viktorral" - véli az MKP brüsszeli képviselője.  

Érdekesség, hogy a menekültválság kirobbanása óta a régió politikusai még soha nem keltettek akkora érdeklődést a világhálón, mint az elmúlt hetekben. Az interneten az angol nyelvű közösségi médiában Robert Fico is a keresett politikusok közé tartozott. A statisztikában bekerült az első tíz közé, konkrétan a nyolcadik helyre. Orbán Viktor ugyanezen a listán David Cameron és Ferenc pápa mögött, Angela Merkelt megelőzve a harmadik.