Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Elindult a VW a javulás útján

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Volkswagen konszern wolfsburgi központjában az ott dolgozó mintegy 20 ezer alkalmazott jelenlétében a cég elnöke bejelentette, hogy elindítják a dízelbotrány következményeinek felszámolását. Ennek keretében törlik a nem létfontosságú beruházásokat és folytatják a már korábban megkezdett költségkorlátozásokat, de nem terveznek elbocsátásokat. Az elnök utalt arra is, hogy januárban kezdik meg a dízel motorral ellátott gépkocsik visszahívását és ingyenes átalakítását. Eközben folynak a személycserék is a Volkswagen élén.

A Volkswagen wolfsburgi székhelyén hamarosan új személy kerül a konszern felügyelő bizottságának élére. Erre a tisztségre a legesélyesebb a cég pénzügyi igazgatója, azonban ellene is felmerült a gyanú, hogy tudomása volt az emissziós csalásról.

Márpedig a cég elnöke, Matthias Müller az alkalmazottak tegnap tartott nagygyűlésén is hangoztatta, hogy mindenképpen helyre akarja állítani az autógyár nemzetközi tekintélyét, és ezért a legkisebb részletekig fel akarja tárni a csalást. Hangsúlyozta azt is, hogy a jövőben csakis olyan személyek vezethetik a Volkswagent, akik minden gyanú felett állnak. Beszélt arról is, hogy az elkövetkező időszak komoly áldozatokat fog megkívánni a cég alkalmazottaitól, de nem terveznek elbocsátásokat.

A dízelbotrány miatt az autógyár szervizszolgálatára csaknem 11 millió gépkocsi motorjának átszerelése vár. Ennek a feladatnak az elvégzését januárban kezdik meg. Az egy autóra eső költségek az egyszerű átprogramozás 20 eurós összegétől a 10 ezer euróig terjednek. Mivel a különböző modelleknél más-más műszaki megoldást kell majd alkalmazni, még nem lehet pontosan megállapítani, hogy ezek a munkálatok hány millió eurót fognak felemészteni.

Ehhez járulnak még majd a kártérítési perek során kialkudott jóvátételi összegek, így valószínűnek tűnik az a becslés, amely szerint a Volkswagennek legalább 30 milliárd euró kárt okozott a dízel botrány.

Az ügy erősen foglalkoztatja az Európai Parlamentet is, amelynek tagjai döbbenten kérik számon a brüsszeli Európai Bizottságtól, hogy miért nem intézkedett már előbb, amikor gyanúja támadt az emissziós adatokra vonatkozó csalást illetően. A bizottság ipari biztosa elmondta, hogy a testület kiváló vegyészekkel és fizikusokkal rendelkezik, de a különböző előírások ellenőrzésénél a tagállamok illetékes hivatalainak adataira támaszkodik. Ez történt a Volkswagen esetében is, amikor a német ellenőrző szervek által továbbított értékekre hagyatkoztak.