Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Az új vezető bízik a Deutsche Bank újjáéledésében

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Nemrég még a legnagyobb magán pénzintézet volt Németországban a Deutsche Bank, új elnöksége most abban reménykedik, hogy a legújabb botrány után mint középméretű bank folytathatja üzleti tevékenységét. Az amerikai hatóságok ugyanis vizsgálatot indítottak a Deutsche Bank ellen azzal a gyanúval, hogy a Moszkvával szemben életbe léptetett szankciókat kijátszva több orosz ügyfelének is lehetővé tette milliós betétjeinek tisztára mosását.

A Deutsche Bank 54 éves új elnöke, az angol John Cryan folyékonyan beszél németül - ellentétben hivatali elődje az indiai Anshu Jain-nel, aki csaknem romokban hagyta hátra az egykor legnagyobb német magánbankot.

John Cryan első nyilvános fellépése az idősebb nemzedéket honfitársa, a néhai brit kormányfő, Winston Churchill híres beszédére emlékeztette, amelyben a világháború kezdetén nem tudott mást ígérni, mint vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket. Frankfurtban mondott beszédében Cryan közölte, hogy az elkövetkező két évben a bank nem fizet osztalékot, viszont megválik 9 ezer alkalmazottjától valamint 6 ezer szerződéses munkatársától, tíz országban bezárja kirendeltségeit és közel 200 németországi fiókját is. Az elnök által szerkezetátalakítási programnak nevezett reform célja, hogy a Deutsche Bank kevésbé kockázatos és nagyobb alaptőkével rendelkező pénzintézetté váljon.

Csupán ez év második felében 6 milliárd euróra nőtt a bank vesztesége, amely főleg értékvesztés-leírásokból és jogi jellegű kiadásokból fakadt. John Cryan utalt arra, hogy a nyáron kirobbant pénzmosási botrányt követő esetleges büntetésre már több milliárd eurót zároltak, de jól értesült források szerint az amerikai hatóságok a Frankfurtban elképzelt összegnél jóval magasabb bírsággal sújthatják a Deutsche Bankot, amiért a Moszkvával szemben életbe léptetett nyugati szankciót kijátszva, több jelentős vagyonnal rendelkező ügyfele pénzét Londonban tisztára mosta.

Ennek ellenére John Cryan reményét fejezte ki, hogy a vezetése alatt álló német pénzintézet - ha nem is eredeti méretében - de hamarosan ismét talpra áll és már két év múlva hét milliárd, 2018-ban pedig közel 10 milliárd euró nyereségre tehet szert.