Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Egyiptomban és Oroszországban nyomoznak a Metrojet-katasztrófa ügyében

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Orosz légügyi nyomozók szerint a levegőben tört darabokra a Sínai-félsziget felett lezuhant orosz chartergép. Ez vagy mechanikai hibára vagy robbanásra utalhat. Az orosz és egyiptomi hatóságok is korábban kizárták a terrortámadás lehetőségét, habár az Iszlám Állam azt állította, hogy emberei okozták a tragédiát.

Az egyiptomi repülőtragédia utáni nemzeti gyásznapot követően Oroszországban és Egyiptomban gőzerővel folyik a nyomozás, hogy mi okozhatta a Metrojet chartercég gépének katasztrófáját.

Viktor Szorocsenko, az orosz légiügyi nyomozóhatóság vezetője szerint "világos, hogy a Sarm el-Sejkből Szent-Pétervárra tartó, és 23 perc után a radarról eltűnt gép még a levegőben darabokra tört. Óvott azonban a spekulációtól.

Szakértők ugyanakkor értelmezni próbálták a szavait, amelyek szerintük azt jelzik, hogy vagy robbanás vagy technikai hiba történhetett. Kiderült, hogy az 1997-ben épített Airbus-321-es farokrésze egyszer megsérült és komoly javításon esett át. Ez volt egyébként a legrégebbi gép Kogalimavia néven is emlegetett Metrojet-flottában.

A gépnek még a levegőben történő széteséséről szóló teóriát erősíti, hogy a roncsok és a halottak nagy területen szóródtak szét. Egy kislány holttestét a roncstól 8 kilométerre találták meg.

A másodpilóta felesége pedig arról beszélt, hogy férje korábban panaszkodott a gép technikai állapota miatt. Az orosz légügyi hatóság a földre parancsolta az összes Metrojet-gépet, míg a legfőbb állami nyomozószerv vizsgálatot fontolgat "a repülésbiztonsági szabályok megsértése" ügyében.

Egy neve mellőzését kérő egyiptomi illetékes viszont azt állította, hogy a gép jó állapotban volt, mielőtt a vakációjukat befejező többségükben orosz utasokkal - köztük gyerekekkel - elindult volna Szent-Pétervárra.

Közben Egyiptomban, az Airbust képviselő francia, német és mellettük orosz, egyiptomi és amerikai légügyi szakérők vizsgálják a tragédia okait. Az orosz katasztrófavédelmi minisztérium 100 dolgozóját küldte a Sínai-félszigetre.

Szent-Péterváron, zokogó hozzátartozók és részvétnyilvánítók lepték el a Pulkovo repteret, virágokkal és plüssállatokkal borítva be a padlót. Az orosz és a külföldi média is közölte az áldozatoknak a közösségi médiáról származó képeit - a felszállás előtt készült egyik felvételen az egyik kisgyerek nézi az ablakon át a repülőgépeket. Az este tömegek jelentek meg a központi Palota téren, hogy az áldozatokra emlékezzenek.

A tragédiát magára vállalta a Sínai-félszigeten az utóbbi időben megjelent és megerősödött Iszlám Állam, amely szerint több, mint 200 "orosz keresztest" sikerült megölniük. Szakértők azonban emlékeztettek, a dzsihádisták maximum vállról indítható rakétákkal rendelkeznek, amelyek nem érnek el 30 ezer láb magasan repülő utasszállítókat. A gép állítólagos lezuhanását mutató video eredetiségét pedig sokan kétségbe vonták, mert az nem jelent meg a dzsihádisták hivatalos csatornáin.

A katasztrófát követően egy sor külföldi vezető és Ferenc pápa is részvétét nyilvánította Vlagyimir Putyin orosz elnöknek - aki maga is szent-pétervári születésű.