Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Elpárologhatott Dzsihád John

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Egy dróntámadás szabályosan "elpárologtatta" az Iszlám Állam lefejezős videóiban elhíresült gyilkost, aki nyugati túszokat ölt meg - ezt állította egy amerikai illetékes, míg a Pentagon hivatalos nyilatkozata szerint nagy valószínűséggel sikeres támadást hajtottak végre a Dzsihád Johnnak nevezett férfi ellen. Cameron brit kormányfő önvédelmi akciónak minősítette az Iszlám Állam hóhéra elleni támadást.

Lehet, hogy nincs többé Mohamed Emvazi, vagy ahogy angol akcentusa miatt nyugaton emlegették, Dzsihád John? 

Az Iszlám Állam nyugati túszokat kivégző, brit állampolgárságú hóhérja ellen egy távirányítású drónnal hajtottak végre rakétatámadást.

Az akció a szíriai Rakkában, a dzsihádista szervezet "fővárosában" történt, és egy neve elhallgatását kérő amerikai védelmi illetékes szerint telitalálat érte Emvazit, akit "elpárologtatott" a robbanás. A katonai vezető szerint Emvazi egy épületből kilépve éppen beült egy járműbe, amikor megölték, polgári lakosok nem sérültek meg.

Az amerikai Fox Newsnak nyilatkozó forrás szerint 99 százalékig biztosak abban, hogy megölték a videókon maszkot viselő gyilkost.

A Pentagon, amely korábban többször költötte dzsihádista vezetők halálhírét, - akikről később azonban kiderült, hogy még életben voltak - , először óvatosan annyit közölt, hogy megpróbálják megerősíteni a dzsihádista propaganda egyik kulcsfigurájának halálhírét. Hozzátette: "nagy bizonyossággal állítható", hogy megölték Dzsihád Johnt.

Egy Rakkából híreket szolgáltató szervezet szerint egy körfogalomban haladó autót ért támadás. Ez a tér korábban a szíriai rezsim elleni tiltakozások helyszíne volt, de amikor az Iszlám Állam elfoglalta a várost, akkor nyilvános kivégzőhelyként kezdték el használni.

Ha Dzsihád Johnt itt érte a halál, akkor annak különös jelentősége lesz.

A kuvaiti születésű, de brit állampolgárságú Emvazi szerepelt a titkosszolgálatok szerint többek között a Steven Sotloff és James Foley amerikai újságírók, Abdul-Rahman Kassig amerikai, David Haines és Alan Henning brit segélymunkások és Goto Kendzsi japán újságíró lefejezéséről készült videofelvételeken.

Foley anyja, Diane azt mondta az ABC Newsnak: Emvazi "halála csak apró megnyugvást" hozna a családnak. A nő bírálta, hogy a hatóságok nem tesznek akkora erőfeszítéseket az amerikai túszok kiszabadítására, mint amennyi energiát Dzsihádi John megölésére fordítottak.

Richard Clarke, az amerikai elnök volt terror-elhárítási tanácsadója szerint azonban Emvazi vélhető halála fontos győzelem, mivel az Iszlám Állam propagandájában általa erősítették meg a sikerességüket sugalló üzenetet, így viszont most úgy tűnik, vesztésre állnak.

A "Dzsihád John" ellen Szíriában elkövetett légicsapás azt jelzi, hogy az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet "napjai meg vannak számlálva", a kurd erők pedig napokon belül felszabadíthatják az iraki Szindzsár városának egészét az IÁ uralma alól - közölte John Kerry amerikai külügyminiszter pénteken.