Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nehéz órák várnak ma Merkelre

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A német kancellár Isztambulba utazott, ahol részt vesz az ENSZ segélynyújtási csúcstalálkozóján. Indulása előtt Angela Merkel bírálta az ankarai törvényhozás döntését, amellyel megvonta a képviselők több, mint egynegyedének mentelmi jogát, egyben pedig aggasztónak nevezte a kurdokkal kezdett megbékélési folyamat elakadását.

Angela Merkel német kancellárra ma nehéz órák várnak Isztambulban. Egyrészt ki kell védenie azt a vádat, hogy a menekültekkel kapcsolatban Ankarával kötött megállapodással függőségbe hozta az Európai Uniót. Másrészt viszont eleget kell tegyen a közvélemény elvárásának is, amely megköveteli tőle, hogy Berlin határozott nemtetszését fejezze ki a szabadságjogokat mind gyakrabban lábbal tipró török államfőnek.

A kancellár menekült-politikáját ismételten bíráló bajor miniszterelnök Angela Merkel Isztambulba indulása előtt kijelentette, hogy súlyos hiba volt a menekültekről Ankarával kötött megállapodást összekapcsolni a törökök vízummentességének bevezetésével.

Horst Seehofer úgy vélte, hogy Törökország uniós tagságának és a vízumkényszer feloldásának semmi köze a menekült kérdéshez.

Azonban, hogy ez bekerült a Görögországba érkezett migránsok visszavételéről kötött megállapodásba, a kancellár függőségbe hozta az Európai Uniót Ankarától – mondotta a bajor politikus.

Kifogásolta azt is, hogy Angela Merkel –úgymond – csupán aggódik a törökországi törvénytelenségek miatt. Mint Seehofer kifejtette, a kancellárnak ma egyértelműen Erdogan tudtára kell adnia, hogy hol ér véget a Nyugat türelme.

A berlini kormányban ugyancsak résztvevő Szociáldemokrata Párt parlamenti frakcióvezetője is úgy nyilatkozott, hogy a kancellárnak a török államfővel folytatott mai tárgyalásán félreérthetetlenül le kell szögeznie: Berlin elvárja tőle az alapvető emberi jogok, a sajtószabadság és a demokrácia maradéktalan betartását. Thomas Oppermann szerint Erdogan semmibe veszi a jogállami alapszabályokat és önkényuralomra tör.

Angela Merkel egy interjúban jóval diplomatikusabban fejezte ki nem-tetszését afelett, hogy az ankarai törvényhozás megvonta a képviselők több, mint egy negyedétől a mentelmi jogot, mert ez a lépés – úgymond – súlyos következményekkel járhat a kurd politikusokra nézve. A kancellár szerint aggodalmat kelt az is, hogy tavaly elakadt a megbékélés folyamata a Törökországban élő kurdokkal.

A kancellár isztambuli tárgyalásait beárnyékolja az a hír is, hogy az Európai Unió és Ankara között márciusban megkötött egyezmény keretein belül a török hatóságok szinte kizárólag csak a képzetlen vagy beteg szír menekültek számára teszik lehetővé a táborok elhagyását, illetve a távozást az Európai Unió felé.

A Spiegel című hírmagazin az ENSZ menekültügyi főbiztosságát idézve azt jelentette, hogy szír értelmiségiektől, illetve diplomásoktól a már engedélyezett kiutazási engedélyt is megvonták a török hatóságok.