Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Legfeljebb a holnapután szakemberei lehetnek a fiatal menekültek

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A múlt évben több mint 40 ezer, hozzátartozó nélküli, kiskorú menekült érkezett Németországba. Berlinben abban reménykedtek, hogy viszonylag rövid idő alatt beilleszkednek és mielőbb olyan szakemberekké válnak, akikre a német iparnak égető szüksége van. Egy most készült bajorországi felmérés azonban arra vall, hogy elhamarkodottnak ígérkezik ez a derűlátás.

A hozzátartozók nélkül érkezett fiatalkorú menekültek elhelyezéséről, valamint napi ellátásáról, továbbá integrációjuk előkészítéséről az ifjúságvédelmi hivatal gondoskodik. A menedékjogra valóban esélyesek beilleszkedésének biztosítására német nyelvtanfolyamon vesznek részt, majd ha problémamentesen tudják megértetni magukat, szakmát választhatnak, amelynek elsajátítási költségeit is a német állam fedezi.

A bajorországi munkaügyi hivatal egy most közzétett tanulmánya szerint az eredetileg két évre tervezett úgynevezett integrációs tanfolyamot megkezdett fiatalok két harmada lemorzsolódott, ezért a korábban kidolgozott terv gyökeres módosításra szorul, annál is inkább, mert a folyamatosan érkező kiskorúak közül idén 6500-an, jövőre pedig már közel 15 ezren vesznek részt ezen a kurzuson.

A munkaügyi hivatal igazgatója ezzel kapcsolatban úgy vélte, hogy a helyzet alapos ismeretében nem lehet a fiatal menekülteket a holnap szakembereinek tekinteni, mert legalább hat évre lesz szükség ahhoz, hogy megfelelő képzettséget tudjanak elsajátítani és készen álljanak a munkavállalásra.

Mint nyilatkozatában fogalmazott, ezek a fiatalok a legjobb esetben is legfeljebb a holnapután szakemberei lesznek, holott a német ipar már jelenleg is komoly szakemberhiánnyal küzd.

Jórészt hasonló a helyzet a felnőtt menekültek esetében is, habár rájuk csak a menedékjog megadása után érvényesek az integrációs intézkedések, így az ingyenes nyelvtanulás, majd pedig a szakmaválasztás lehetősége, tehát a közeljövőben még ők sem jönnek számításba az ipar igényeinek kielégítése szempontjából.