Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Így tanulnak és emlékeznek a gépek

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Tanulni és emlékezni is tud immár a mesterséges intelligencia. A Google DeepMind algoritmusa egy olyan határt lépett most át, amivel az emberi agy egyik funkcióját tudja utánozni.

A mesterséges intelligenciát eddig az különböztette meg az embertől, hogy bár egy adott feladat estében már képes volt a tanulásra, új feladatok esetében gyorsan el is felejtette az ismereteket.

A Google mesterséges intelligencia-szoftvere, a DeepMind azonban már ezt a határt is átlépte.

A program az emberhez hasonló hatékonysággal oldott meg feladatokat, de ami még inkább eredeti, az az, hogy

immár emlékszik a megoldásokra és tanul a tapasztalatokból.

A gondolkodást és megismerést kutató kognitív tudományban a választóhatár ember és program között eddig az emlékezés képessége volt.

Az algoritmusok esetében a szaknyelvben emlegetett „katasztrofális felejtés” működött – azaz, egy új feladat esetében felülíródott a korábban megszerzett tudás. Ezért a programok általában egy dologban nagyon jók, de másban nem.

A DeepMind emberi gazdái

Atari videojátékokon tesztelték a mesterséges intelligencia tanulási képességeit.

A felejtés kiiktatásával a program egyre nagyobb pontszámokat tudott elérni.

A kutatók azt is figyelembe vették, hogy milyen folyamatok segítik az emberi agyban a tudás rögzülését és ezeket próbálták átültetni a programok világába.

Már emlékeznek és tanulnak a robotok
Már emlékeznek és tanulnak a robotok

Emellett azt figyelték meg, hogy az állatok agya hogyan tárolja a múltban tökéletesített képességeket – például, hogyan tudnak elrejtőzni a ragadozók elől.

A DeepMind „agya” így egy újabb feladat előtt

megvizsgálja, mely agyi kapcsolódási pontok voltak a legfontosabbak az újonnan megtanult képesség esetében.

Ezt követően megnehezíti ezeknek a törlését, miközben elkezdi tanulni a következő dolgot.

A DeepMind céget 2010 szeptemberében alapították Nagy-Britanniában, amelyet 2014-ben a Google vásárolt meg.

 Bár a DeepMindnak most sikerült átlépnie a felejtés határát, a mesterséges intelligencia még messze van attól, hogy az emberéhez hasonló képességekkel rendelkezzen – emlékeztetnek szakértők.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!