Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A Németországban élő törökök fele nem dolgozik

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Közel 3 és fél millióra teszik a németországi törökök létszámát, akiknek csaknem 50 százaléka nem áll hivatalos munkaviszonyban – mutatta ki az Európai Unió statisztikai hivatala.

Törökország munkaképes lakosságának 43 százaléka – tehát a 15 és 64 év közötti nők és férfiak csaknem fele – nem rendelkezik szakmával, és munkanélküliként sincs bejegyezve.

Az Eurostat adatai szerint ez az arány a Németországban letelepedett törökök esetében még ennél is magasabb, ugyanis

közel minden második aktív korban lévő török nem áll hivatalos munkaviszonyban.

A felmérés szerint ez semmiképpen sem magyarázható az esetleges érdektelenséggel, vagy lustasággal, hanem részben az elsöprő többségben mohamedán vallású törökök konzervatív beállítottságával, amelyből egyenesen következik, hogy a nők feladata a gyereknevelés és férjük igényeinek kielégítése.

Amíg a német nők kétharmada rendelkezik állandó munkahellyel, a török asszonyok alig 30 százaléka vállal állást,

viszont – mint ahogy az Eurostat tanulmányából kitűnik – körükben lényegesen magasabb a szülések aránya.

A férfiak esetében a kenyérkeresést illetően fontos szerepet játszik a feketemunka, amely után ugyan nem fizetnek egy fillér adót sem, de társadalombiztosítási járulékot sem, így nyugdíjra sem számíthatnak.

töröknémet

Mivel pedig hivatalos jövedelmük nincs, a legalacsonyabb betegbiztosítási járulékot fizetik, amely azonban kiterjed népes családjuk valamennyi tagjára. Ez a beállítottság összefügg a Törökországban igencsak magas arányú árnyékgazdasággal.

A linzi egyetem idevonatkozó tanulmányából kitűnik, hogy

Törökország nemzeti össztermelésének csaknem egyharmadát az árnyékgazdaság teszi ki,

még az Európai Unió tagállamaiban az átlag 10 százalék.

A felmérést vezető Friedrich Schneider gazdasági szakértő kifejtette: ez a viszonylag magas uniós arány főleg abból fakad, hogy Olasz- és Görögországban is elterjedt a feketemunka, míg az Alpoktól északra fekvő EU-tagállamokban az árnyékgazdaság aránya erősen elmarad a 10 százalék mögött.