Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ismét keménykednek Ficóval

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az eltervezettekkel ellentétben várhatóan nem sikerül szeptember elején aláírni az új koalíciós szerződést Szlovákiában, ahogyan azt Robert Fico miniszterelnök szerette volna, de egy héten belül eldőlhet a koalíció sorsa. Az ellenzék ugyanis csütörtökön bizalmatlansági indítványt terjesztett be Ján Richter munka- és szociális ügyi miniszter ellen, és amennyiben a Smer tárcavezetőjének leváltását a második legnagyobb kormánypárt, a Szlovák Nemzeti Párt megszavazza, bukhat a kormány, és akár előrehozott választásokat is tarthatnak.

Szlovákiában még mindig nem került pont a több mint három hete húzódó kormányválság végére. A válság előzménye, hogy Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke augusztus 7-én váratlanul felmondta a koalíciós szerződést, és azt kérte partnereitől, a Smertől és a Hídtól, hogy fogalmazzák újra a kormány prioritásait. Robert Fico miniszterelnök múlt pénteken hangsúlyozta, hogy a szerződés záradékát szeptember 1-jéig ki kell dolgozni. Ám minden jel arra utal, hogy a koalíciós szerződés kibővítése nem készül el a kormányfő által megszabott határidőig.

 A Smer és az SNS hallgat az új prioritásokat illetően. A Híd háza tájáról annyi szivárgott ki, hogy a hétvégén húsz pontba foglalták össze elképzeléseiket, ám Ravasz Ábel, a párt alelnöke ezek közül egy konkrétumot sem említett. „Annyit mondhatok, van köztük az igazságügyet, a közlekedést, a környezetvédelmet és természetesen a nemzeti kisebbségeket érintő téma” – tájékoztatott Ravasz, de azt ő sem tudta megmondani, mikor írják alá az újrafogalmazott koalíciós szerződést.

Közben az ellenzéknek sikerült összegyűjtenie a kellő képviselői aláírást ahhoz, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtson be Ján Richter munka- és szociálisügyi miniszter ellen. A tárcavezetőt ez egyik Galántán található reszocializációs központ körüli botrány miatt akarják leváltani. A központban fiatalkorúakkal való szexuális visszaélés gyanúja merült fel. Ha az ellenzéki javaslatot a kormányválságot kirobbantó SNS képviselői is megszavazzák, széteshet a koalíció. A nemzetiek azért dönthetnek Ján Richter menesztése mellet, mert két héttel ezelőtt Robert Fico leváltotta az ő oktatási miniszterüket, Peter Plavčant, s most így akarnak gátat szabni a nagyobbik kormánypárt önkényének. Az SNS a sajtóval már közölte, hogy támogatják Richter menesztését. A nyilatkozat szerint a párt hosszú ideje elnyomta fenntartásait a miniszter tevékenységével kapcsolatban. A nemzetiek egyúttal keményen bírálták Marek Maďarič kulturális minisztert, akit szintén a Smer ültetett a tárca élére.

Azt már a Smer alelnökei is elismerik, ha az ellenzék és Andrej Danko pártjának összefogásával sikerül meneszteni a munkaügyi minisztert, valószínűleg megbukik a harmadik Fico-kormány.