Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Elhárult az akadály a Jamaica-koalíció elől

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Berlinben megtörtént az első lépés a négypárti, úgynevezett Jamaica-koalíció megalakítása felé. Miután a két keresztény párt ismét Volker Kaudert választotta parlamenti frakcióvezetőjének, közleményt adott ki arról is, hogy az eddigi pénzügyminisztert, Wolfgang Schäublét jelöli a képviselőház elnöki tisztségére.

Wolfgang Schäuble 2009 óta állt a pénzügyminisztérium élén, és nemzetközi elismerést szerzett az euróövezeti válság kezelésében játszott szerepéért. Közvélemény-kutatási adatok szerint az egy merénylet miatt kerekesszékbe kényszerülő 75 éves Schäuble az egyik legnépszerűbb német politikus. Először 1972-ben választották be a törvényhozásba, így 45 éves képviselői múltjával ő a szövetségi parlament, a Bundestag rangidős tagja.

A jelölést elfogadta, és így közvetve elősegítette Angela Merkel kormányalakítási tárgyalásait is, mert a Szabaddemokrata Párt már a választási kampány idején jelezte, hogy meg szeretné kapni a pénzügyminisztériumot, ha a keresztény pártok koalíciós partnereként kormányra kerül. A szabaddemokraták elnöke, Christian Lindner elismeréssel nyilatkozott Schäuble jelöléséről, és utalt arra, hogy az eddigi pénzügyminiszter rendelkezik azzal a tekintéllyel, amely szükséges a parlamenti elnök feladatának ellátásához.

A szövetségi parlament alakuló ülését a jövőben nem a képviselőház legidősebb tagja, hanem a rangidős törvényhozó nyitja meg. Ezzel eleve elkerülték, hogy a Wolfgang Schäublénél két évvel idősebb Wilhelm von Gottberg vezesse le az alakulóülést, ugyanis Gottberg az Alternatíva Németországnak nevű jobboldali párt tagjaként kétes értelmű cikket közölt a holokausztról.

Időközben a kisebbik keresztény pártban, a kizárólag Bajorországban működő Keresztényszociális Unióban is sikerült - legalábbis átmenetileg - úrrá lenni a vezetésben kirobbant vitán, így a párt nevében Horst Seehofer bajor kormányfő vezeti a koalíciós tárgyalásokat a testvérpárttal, valamint a szabaddemokratákkal és a zöldekkel.

Politikai elemzők hosszan tartó alkudozásra számítanak,

és így Berlin jó időre gyakorlatilag távol marad az európai politikától. Ez máris érezteti hatását a közös valuta árfolyamán is, mert az euró dollárhoz viszonyított árfolyama vasárnap óta érezhetően meggyengült.