Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ellenzéki segítséget kaphat az MKP

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek nevű ellenzéki mozgalom segíthet Szlovákiában a Magyar Közösség Pártjának abban, hogy bejusson a törvényhozásba. Igor Matovič a mozgalom vezetője ugyanis felajánlotta a parlamenten kívüli MKP-nak, hogy választási koalícióban induljanak a 2020-ban esedékes parlamenti választásokon.

A szlovák parlamenti ellenzék egyik legszínesebb egyénisége és Robert Fico kormányának egyik leghangosabb bírálója, Igor Matovič a Denník N című napilapnak adott interjújában kijelentette, hogy az általa vezetett Egyszerű Emberek és Független Személyiségek, azaz az OĽaNO gond nélkül választási koalícióra lépne a Menyhárt József vezette Magyar Közösség Pártjával.

„Eljött az ideje, hogy segítő kezet nyújtsunk a parlamenten kívüli MKP-nak, s általa Dél-Szlovákia lakosainak” – nyilatkozta Matovič, aki indoklásként elmondta, szerinte megváltozott az MKP. A politikus szerint erre vall az is, hogy a tavalyi parlamenti választások alkalmával levették a választási listájukról azt a képviselőjelöltet, aki a párt központi kampányától eltérően egyénileg autonómiakampányba kezdett az MKP jóváhagyása nélkül.

Az OĽaNO elnöke szerint az MKP választói a két héttel ezelőtti megyei választásokon is bizonyították, hogy nem akarnak együttműködést a Smer, a Szlovák Nemzeti Párt, és a Híd alkotta kormánykoalícióval. Matovič azonban azzal is tisztában van, hogy az ő személye elfogadhatatlan sok szlovákiai magyar számára, mert annak idején fellépett a magyar Országgyűlés által elfogadott egyszerűsített honosítási eljárás ellen.

Menyhárt József, az MKP elnöke elmondta, eddig egy elnöki szintű tárgyalást folytatott Matovičcsal. Menyhárt úgy véli, egyelőre még korai választási koalícióról beszélni,

a kulcskérdés szerinte a programpontok összeegyeztethetősége lesz.

„Célunk, hogy az MKP egymaga lépje át az ötszázalékos parlamenti küszöböt. A megyei választások alapján erre van esély” – szögezte le Menyhárt József. Ám az mindenképp jelzésértékű, hogy a november 17-i bársonyos forradalom emléknapján Igor Matovičcsal egy színpadon emlékezett meg az 1989-es csehszlovákiai történésekről és a kommunista hatalom bukásáról. Az is most fordult elő először, hogy szlovákul szólalt fel a hallgatóság előtt.