Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Történelmi mélyponton a szlovák munkanélküliség

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
„A modern Szlovákia történetében még sosem volt olyan alacsony mértékű a munkanélküliség, mint 2017 októberében” – jelentette ki Robert Fico miniszterelnök.

Idén október végén az előző hónappal összevetve 0,28 százalékponttal 6,14 százalékosra csökkent a szlovákiai munkanélküliség. Évközi viszonylatban az állástalanság mértéke az előző hónapban 2,94 százalékponttal volt alacsonyabb.

A szlovák munkahivatalok a múlt hónap végén 167 278 állásigénylőt tartottak nyilván. A szeptemberi adatokkal összehasonlítva ez 7743 fős csökkenést jelent. Évközi viszonylatban azon igénylők száma, akik azonnal munkába állhattak volna, közel 80 ezer fővel csökkent. „Büszkén kijelenthetjük, hogy olyan határokat értünk el, amelyekről korábban nem is álmodtunk, és azt szeretném, hogy további erőfeszítéseket tegyünk, és a 6 százalékos határ alá jussunk” – fogalmazott Robert Fico.

Az adatokból kiderül, hogy Szlovákiában már nincs egyetlen olyan járás sem, amelyben a munkanélküliség 20 százalék fölött lenne. A kormányfő arról is beszélt, hogy még mindig 200 ezer olyan ember van azonban, akinek nincs munkája, szerinte sokan közülük nem is akarnak dolgozni. Mindeközben 75 ezer szabad munkahely van az országban.

A miniszterelnök elmondta, az éjszakai, a hétvégi és az ünnepnapi munkavégzésért járó bérpótlék kötelező növelését a munkatörvénykönyvbe foglalnák.

Ján Richter munkaügyi miniszter tájékoztatása szerint sorrendben már az egymást követő 25. hónapban csökkent a munkanélküliség Szlovákiában. Országosan egy szabad munkahelyre három szabad munkakereső jut, de a Pozsonyi és a Nagyszombati megyékben egy munkahelyre csak egy álláskereső pályázik. A tárcavezető úgy fogalmazott, Szlovákiában már nem a munkahelyek teremtése, hanem a képzett munkaerő hiánya jelent problémát, ezért a munkakeresők számára átképzési tanfolyamokat indítanak.

Richter elmondta, hogy egyet értenek ugyan a külföldi munkaerő nyugat-szlovákiai importjával, de először az ország saját álláskeresői számára akarnak munkát találni. A munkaügyi tárca azt is törvénybe foglalná, hogy az álláshirdetésekben kötelezően fel kelljen tüntetni a felkínált bért is.