eur:
389
usd:
361.61
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella
Nyitókép: Facebook/Attila Valter

Óriási siker Valter Attilától

Az ötödik helyen zárta Valter Attila vasárnap az Egyesült Arab Emírségek országúti kerékpáros körversenyét, amelynek utolsó etapján ötödikként tekert célba a hegyi befutóban.

Az egyhetes viadal második hegyi szakaszán el-Ajnból vágott neki a mezőny a 161 kilométeres távnak, amelynek jelentős része sík volt, oldalszéllel "megspékelve", az esélyesek azonban együtt értek a közel 11 kilométer hosszú, 6,7 százalékos átlagmeredekségű Dzsebel Hafit lábához. Valter szerdán az ugyancsak hegyi befutós Dzsebel Dzsaiszon hatodik lett, s a vasárnapi napot a 11. helyről várta összetettben, lemaradása 39 másodperc volt az éllovas, így piros trikós ausztrál Jay Vine (UAE) mögött.

Már a Dzsebel Hafit első kilométerein faragta a mezőnyt a Decathlon AG2R La Mondiale diktálta nagy tempó, Vine és csapattársa, a harmadik helyen álló Brandon McNulty is korán leszakadt. Rajtuk kívül is többen megrogytak az első tízből a sorozatos ritmusváltásoktól, miközben Valter okosan helyezkedett, két és fél kilométerrel a cél előtt pedig ő maga támadott. Felváltva indultak meg az élcsoport tagjai, s a jó ütemben támadó Lennert Van Eetvelt szólóban nyerte meg a szakaszt. Sőt, a Lotto Dstny belga bringása - aki két napja a szakasz közben begyűjtött időjóváírásokkal csúszott be a legjobb tízbe - sikerével az összetettben is diadalmaskodott.

Valter az utolsó fél kilométeren utánaeredt, ám riválisai beérték, így az üldözőcsoporttal ért be 22 másodperc hátránnyal, és ötödik lett. Összetettben pedig - a procyclingstats szakportál adatai alapján - ugyancsak az ötödik helyre lépett előre 34 másodperc lemaradással,

World Tour-versenyen ez pályafutása eddigi legjobb összetett eredménye.

A Visma-Lease a Bike magyar bajnok kerékpárosa szombaton a fehér murvás szektorairól híres Strade Bianchén indul majd, ahogy a tervek szerint Fetter Erik (Polti Kometa) is.

Címlapról ajánljuk
Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza
Aréna

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.

Horváth Péter a matematikaérettségiről: nagyon korrekt volt a feladatsor

A korábbi évekhez képest könnyebbnek mondható az idei matematikaérettségi – vélekedett az InfoRádióban Horváth Péter matematikatanár, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Saját tanítványain is azt látta, hogy a felkészült diákokat nem érhette komolyabb meglepetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×